-
Elolvastam a Mirelitet*
és rögtön az első oldal alján azt láttam, hogy:
[…] oda lyukadt ki, hogy “a Gyurcsánynak, annak bezzeg adnál, ugye?!”.
és rögtön az jutott eszembe, hogy egy időben sokat javítgattam, mikor a Szerző előszeretettel rakott pontot idézőjel után, amikor elé kellett volna, vagy sehova; aztán egyszer türelmesen elmagyaráztam neki és akkor megtanulta! Ezt a részt láthatóan még azelőtt írta. Amúgy más hibát nem találtam, csak még egy ilyet (97. oldal, “miért mindig velem basznak ki?”.)
Ebből talán már kiderült, hogy különös viszonyban voltam Inkei Bence könyvével: az első ötven oldal alatt nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a szerzőtől hatalmas mennyiségű szöveget olvastam szerkesztői szemmel, apró javítandó izékre vadászva. Ezért aztán azt, hogy mi történik, gyakran elhomályosította számomra, hogy “hú, ez nagyon inkeis mondat volt!” “mennyire tipikus ennek a bekezdésnek a szerkesztése!” stb. Aztán azért nagyjából sikerült ezt elengednem, még ha nem is teljesen.
Amúgy nekem a legjobban pont az tetszett a szövegben, amit ha jól láttam, többen kifogásoltak: a monotonitása és monomániája, ami nyilván “szórakoztató irodalom” műfaja ellen dolgozik, legalábbis első pillantásra, másrészt viszont azért nagyrészt mégis sikerült a, mondjuk így, pszichológiai jellemzés szolgálatába állítani. (És nem igazán érdekelt, hogy “nincsenek jól kidolgozva a karakterek” stb., mert már elég régóta nem ezért olvasok irodalmi szövegeket.) De hát én vagy húsz éve Thomas Bernhard-rajongó vagyok, amivel persze nem Inkeit és Bernhardot akarom összehasonlítani, csak azt jelezném, hogy a monoton-monomániás irodalmi szövegek közel állnak a szívemhez.
* meg felfedeztem egy új zenekart, Franz Ferdinandnak hívják, egész jó kis banda, szerintem sokra viszik majd - de erről majd máskor.
-
ghostpunk likes this
-
unheimlich reblogged this from donb and added:
Ma is tanultam valamit (még ha a “szervesen illeszkedő” megfogalmazás nem is segít sokat, legalább a példamondat igen).
-
donb reblogged this from -navarro- and added:
Nem is neked szólt…
-
-navarro- reblogged this from donb and added:
kérdő- vagy felkiáltójelnél igen, na de pontnál nem, és én arról beszélek
-
varratrablo likes this
-
kissfero said:
Bernhard a legnagyobb. Ha nem halok bele ebbe a szívdobogásba, újraolvasom az egész életművet, vagy legalábbis az önéletrajzi sorozatot.
-
pufivipcsi likes this
-
mivoltmaaneten likes this
-
mengisztu likes this
-
elvisegydrog likes this
-
unheimlich posted this