-
Kirobbanóan energikus, bámulatosan virtuóz játékukat hallva egy vakteszt alkalmával aligha tippelnénk, hogy a gyengébbik nem képviselői játszanak.
—
Amikor a külföldi interneten ezekről a gender dolgokról meg szexista zeneiparról olvasok, mindig arra gondolok, hogy hé, örökké nyavalygó nyugati feministák, körülnéznétek egyszer Magyarországon! Egy heti sajtóanyagot átböngészve az előkerülő nők jelentős részénél ott szerepel, hogy gyönyörű vagy bűbájos vagy elbűvölő stb, kivéve, ha bűnranda vagy valami; és ilyen szépségeket is lehet találni, mint a fenti. Ennek ráadásul külön pikantériát kölcsönöz hogy egy kifejezetten nőket összegyűjtő jazzfesztivál egyik ajánlószövege a legjelentősebb magyar kultúrintézet, a Müpa honlapján. “Ahhoz képest hogy nők, tudnak zenélni, döbbenet, ezt meg kell néznetek!” Férfiaknál ellenben ezerből egyszer van odaírva bármi a külsejére nézve, ennek is csak kis része az, hogy “jó pasi”, ha már, akkor inkább metálosok/hardcore-osok tetkóiról vagy a műfajnak megfelelően fenyegető külsejéről esik szó.
Hozzátenném, a külföldi, örökké nyavalygó feministáknak tök igaza van, és eléggé szomorú, hogy itthon ezt még azok sem értik, akik azt gondolják, hogy lépést tartanak a nyugati kultúrával, legalábbis a zenében.
-
Itt is szeretném elmesélni, hátha van kb.
egy ember, akit érdekel és nem látta máshol, hogy csodálatos interjúkat készítettem a noise rock hőseivel, úgymint: David Yow és Girls Against Boys. Szerintem azoknak is érdekesek lehetnek, akik amúgy nem ismerik őket, de persze tudom, hogy az ilyen szövegek még soha senkit nem késztettek kattintásra. [“Nemcsak a szakma, hanem az érdeklődő nagyközönség is haszonnal forgathatja.”]
-
Enya és a Disintegration Loops egyetlen stripben!!!!!!!
-
Engem nem érdekelnek az információk
úgyhogy ez a dolog nem zavarja az életemet
-
ezt is megértük!
ezek után már tényleg semmi okotok nem lehet, hogy ne lájkoljátok ti is
-
Mióta megismertem a Life.hut, megváltozott az életem.
A híres színésznő félmeztelenül egy gyönyörű fehér lóval pózol önfeledten a neves David LaChapelle kamerája előtt.
Ez mennyire szép mondat már! A totálisan elbaszott szórend! Az, hogy a színésznő híres, a fehér ló gyönyörű. Na meg: pózol önfeledten. Olvassátok ti is a Life.hut!
-
“A két srác még diák, Zsófi már dolgozik. Szerelmi szálak nem fűzik össze őket, mostanában mégis sok időt kell együtt tölteniük.”
tökéletes mondat!!!!
-
A minimalista hangszerelés egyáltalán nem szegényes, ezt a radioheades Thom Yorke szólóalbuma (és az abból kihajtott Atom for Peace nagylemez) óta nehéz nem belátni.
-
hát de koncertekre nem járok, az csak megzavarná a programajánló objektivitását
Fotós vagy? nem? akkor sztem te nem használhatod az ‘objektív’ szót, de most épp pályázatot írok és este koncertezem, úh az erről szóló filozófiai vitába nem tudok belemenni.
olyan szót használok és akkor, amit és amikor akarok! és nagyon vigyázz, mert lehet, hogy kikerül a szánalmas kis koncerted a Quart népszerű programajánlójából! vagy bekerül, de egy szarkasztikus megjegyzés sejteti az olvasókkal, hogy erre csak buzi hipszterek mennek el!
-
hát de koncertekre nem járok, az csak megzavarná a programajánló objektivitását
-
Megfigyeléseim a Budapesti Koncertéletről az elmúlt egy évből, ami alatt oly alaposan megismerkedtem vele (az interneten keresztül)
Egyéves a Quart.hu népszerű (szerencsére tényleg egyre népszerűbb) programajánló-sorozata, és hát nincs nagydobra verve, de nem is titok, hogy én írom ezt, illetve a legelején kb. másfelet írt az Inkei. Egyrészt hát köszönöm nektek ezt a gyönyörű utazást, amelynek részese lehettem, nélkületek, Olvasók nélkül ez nem lett volna lehetséges, másrészt pedig elmesélek kb. három dolgot, amit ebből a kalandos egy évből leszűrtem, ami alatt minden korábbinál több koncertajánlót olvastam el és minden korábbinál több Budapesten koncertező zenekar egy-három-öt számába hallgattam bele.
1.. Először is az örömhír: meglepően eléggé sok koncert van azért Budapesten, és ha egyáltalán elmennék itthonról kéthavinál többször, akkor azért a legtöbb héten egy-két-három dolog bírna annyira érdekelni, hogy legalább fontolóra vegyem. Meg ami személyesen engem egy csöppet sem érdekel, ott is vannak meglepő pezsgések, pl. tudta-e Ön, hogy egész sok metalcore zenekar rendszeres visszajáró és egész nagy klubkoncerteket bír csinálni? Punk meg aztán van dögivel. Nahát. Nyilván az van, hogy amikor kinyitom az újságot és látom a külföldi programokat meg fesztiválokat, akkor :((((((((, de ha nem ehhez mérjük, hanem ahhoz, hogy vannak-e olyan dolgok, amik legalábbis potenciálisan érdekesek lehetnek (és igazából már régen nem hiszek abban, hogy a kis és közepes nevek tényleg jóval kevésbé érdekesek, mint a - ráadásul nagyon leszűkített értelemben vett - “nyugati sajtó” által ún. aktuálisnak tartottak), akkor tkp. nem is annyira szar a helyzet.
2. Ha minimálisan tisztességes és valamennyire informatív programajánlót akarok írni, akkor egész egyszerűen hetente a legtöbb fellépő zenéjébe muszáj belehallgatnom, mert a szervezők vagy nem közlik, hogy milyen az, vagy tök megbízhatatlan, amit közölnek (lásd lejjebb). És az az érdekes dolog derült ki számomra, hogy a legeslegelviselhetetlenebbek az indie gitározósok meg az érzékeny lelkű (izlandi) dalszerző-énekesek és PERSZE A ROHADT POSZTROCK. De tényleg, egy tök átlagos house vagy röfögős dubstep vagy kiabálós metalcore is elviselhető számomra, és értem, hogy miért van (hát azért, hogy táncoljanak rá így vagy úgy), és hallom benne, hogy igen, ez ugyan tök átlagos, de azért emellett legalább mégiscsak VALAMILYEN - ehhez képest ha elindul egy indie vagy dalszerzős, pláne rohadt posztrock, akkor az esetek túlnyomó részében öt másodperc leteltével egyrészt csak azt hallom, hogy ez totálisan semmilyen, másrészt meg nem értem, hogy miért van egyáltalán. Hogy vajon miért gondolta az előadó, hogy ezt a dolgot létre kell hozni, amikor nyilvánvalóan (számomra, de hát miért nem mindenki számára?) semmi érdemit nem tett hozzá a világon már amúgyis létező dolgok összességéhez? A másik meg a punk/hardcore: mindig meglep, hogy ezek mennyire nem bírnak egy kicsit sem felizgatni, még annyira sem, hogy idegeskedjek vagy bármilyen véleményt formáljak; akkor már inkább a metál (jó, nem nagyon, de legalább valamennyire), pedig ezt nem gondoltam volna magamról.
3. Még egy év után is le bír nyűgözni az a hanyagsággal vegyes bénaság, amit kb. majdnem mindenhol látni lehet. Egyes helyeknél egész egyszerűen nem lehet tudni, hogy egyáltalán milyen koncertek vannak (hahó Roham, hahó Toldi Klub), mert van ugyan honlap, de azt elfelejtik rátenni, hogy mik a programok, vagy csak facebook van, de nincsenek rajta az eventek. Heti többször belefutok olyanokba, hogy nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a belépő, vagy ingyen van-e tán? Vagy három helyen van fent a program, és abból az egyikre van odaírva, hogy mennyi. Kb. ugyanez a kezdési időpontokkal. Hogy a fenébe lehetséges, hogy nem jut eszébe valakinek ezeket odaírni?
Az ajánlószövegek meg, HAHAHAHA. Már ünnep az olyan hét, amikor háromnál több olyan van, hogy 1) kiderül, hogy ez mi a pöcs, hardcore-punk vagy tech-house; 2) kiderül, hogy ezen belül mégis mi különbözteti meg a többitől, valami ilyen információszerűség és jellemzésszerűség keveréke, és 3) nem sírom el magam a megfogalmazástól (sírnám el, ha nem ez lenne a tízezredik magyar sajtóanyag, amit olvasok). Az ember azt hinné, hogy ha egy bizonyos dologról szól öt-nyolc mondat, akkor abba akár csak véletlenül is, de belekerül valami információ. Ehhez képest kismillió olyan van, hogy: nagyobb halom izzadtságszagú és képzavaros és nyelvtanilag is rosszul szerkesztett, ellenben láthatóan komoly energiabefektetéssel létrehozott jópofizás arról, hogy ez a nem mondom meg mi milyen jó lesz - miközben információ meg egy sem. Mintha emberfeletti energiát fektetnének abba, hogy direkt ne legyen. (Az is érdekes egyébként, amikor van egy csomó aprócska információ, de nem derül ki, hogy miről van szó. Ebben az elektronikusok a legjobbak: megjelent az X kiadónál, Z-t remixelte, Y szokta játszani a szettjében, fellépett a P és Q és R klubokban - de vajon döngölős technót játszik vagy érzékien finomra hangszerelt house muzsikával kényezteti a táncoslábú fiatalokat? Ez titok marad azok számára, akiknek nincsenek meg a referenciák, és csak azok számára érthetők, akik feltehetőleg amúgy is tudják, mi ez.) De persze az is lehet, hogy én értem félre alapjaiban a dolgot, és igazából senki nem is akarja, hogy olyanok elmenjenek a programjára, akik amúgy nem mennének el mindenképpen.
Persze vannak kivételek, pl. a Küss Mich és a Holalo jó szokott lenni; az Akvárium, a maga műfajában a Müpa is viszonylag jó találati aránnyal dolgozik; a Soundkitchen és az A38 ingadozó színvonalú, de a mezőnyben még mindig az élvonalban van; és egy-kettő, ami nem jut eszembe. (Az RNR666 külön műfaj, de engem idegesít.) (Itt lehetne szó a magyartanításról, ami azt megtanítja, hogy háttal nem kezdünk mondatot és hogy így kell írni, hogy “Duna—Tisza közi” [megnéztem], de azt nem, hogy ha szöveget alkotunk, akkor belegondolunk, hogy a címzett mit tudhat a témáról és mi érdekelheti, és ehhez igazítjuk a közlésünket.)
-
A szerelem harc, a szerelem békés álom - kilenc indie R&B-lemez
most, hogy megjelent ez a cikk, nem kell már titkolnom, hogy
homoszexuális vagyoka JusMoni x WD4D: Queen Feel ep egészen csodálatosan nagyszerű dolog.
-
Ha Orbán Viktor elintézné, hogy Nick Cave
átugorhatatlan reklámját soha többet ne kelljen meghallgatnom a rohadt YouTube-on, én belemennék, hogy örökre ő maradhasson a diktátor!
-
Weekend Money - “Nostrand” (Co. Prod By Hot Sugar)
rég volt kurva jó hiphop-szám a mikroblogomon
-
unheimlich: édes öregem, még szerencse, hogy kurvára nincs igazad
De hát félő embert még a Laci sem röhög ki, ellenben azokat az agresszív kommunistákat, akik másokra akarják erőltetni a rettegő hangulatukat, mint normát, vagyis megmondják, hogy félned erkölcsi kötelesség, azokat minden további nélkül lehet emelt fővel szopatni, mert bennük nem a félelem a legalapvetőbb, hanem az erőszakosság és a kontrollfüggőség.
Azt kéne megérteni, hogy régesrég nem a kibaszott “rettegésről” van szó, hanem arról, hogy konkrétan, tényszerűen, tudhatóan, az újságban elolvashatóan nagyon-nagyon sok emberrel ki lett baszva gonoszságból vagy mohóságból vagy akarnok ostobaságból vagy leginkább ezek keverekéből, a munkanélküliektől a rokkantakon át a tanárokig és a felvételiző diákokig és tényleg iszonyú sokáig lehet sorolni. És ha valakinek olyan mázlija van, hogy rövid távon még nincs kibaszva vele, és nem képes belátni, hogy már középtávon is igenis vele is, mert mindenkivel (erről is kismillió cikk jelent meg, nemcsak a hahaha, de vicces 168órában, hahaha, hanem mindenhol, ami nem kormánypárti sajtó) - annak is: együttérezni és a kibaszókat mélységesen elítélni és a kurva anyjukba eltakarodásukért mindent megtenni, az nem más, mint az erkölcsi, sőt, durvát mondok: nemzeti!!! minimum.
Persze, kibaszott vicces, hogy egyesek arról fantáziálnak, hogy mittudomén, elviszik majd a zsidókat, hahaha, milyen hülyék, de bazdmeg ez tökéletesen ezredrangú dolog.
(Source: albertgazda)
